Orbán szabadságharca szó szerint értendő!

Orbán szabadságharca szó szerint értendő!

Nem szabad szó nélkül hagyni azt, hogy az Index milyen finoman, de félreérthetetlenül manipulál a fenti cikkel.

Magyarország alaptörvénye sorszámozott díszkiadásának 300. példánya a Kortárs festők a magyar történelemről című kiállításon 2012. január 3-án - Fotó: Kovács Attila / MTI

Az első benyomása a felületes olvasónak akár az is lehet, hogy tárgyszerűen ismerteti a két fél álláspontját. Arról viszont mélyen hallgat, hogy mi az igazi probléma az Alaptörvénnyel!

Alkotmányos válság, alkotmányozási kényszer van ma Magyarországon. Alaposan meggondolandó Szentpéteri Nagy Richárd javaslata is, miszerint a társadalmi béke védelme megkivánja, hogy rögtön a vélasztás után, de két lépésben szülessen meg a magyarországi társadalmi élet alapszabálya.

Első lépésben az általunk is képviselt módon és Alkotmányozó Nemzetgyűlésen megalkotott Alkotmány szülessen, majd az évek során szerzett tapasztalatok és korrekciók, valamint szélesebb körű társaadalmi párbeszéd útján és népszavazással kerüljön véglegesitésre. Ezt a témát a kormánysajtó fenn fogja tartani és a vérmesebbje követelni fogja a "puccsisták" elhallgattatását.

Az sem zárható ki, hogy kezdődik B Közép felkészitése a majdani fellépésre! Ne legyenek illúzióink, a Fidesz számára, - miként arra mindenki elött már rámutattunk - Alaptörvényük védelme a legfontosabb és legnehezebb kihivás. Ellenérvük és a téma elinflálására nincs lehetőségük.

Orbán és klientúrája számára ez valóban szabadságharc, - harcolnak a saját szabadságukért. Ez pedig szó szerint értendő!

brazzers upcoming videos hindiporn.pro animated porn video sexy video gujarat go-indian.pro hot bihari girl homemade sex mms 2beeg.me homeless porn crichd desipornx.mobi gavati xxx m.okalam justindianporn2.com trisha hot songs
sxxe vdo rajwap.pro xnxx videos downlod xxxii video indian redwap3.com malayalamsex videos 2x movie rajwap.tv zonporn.com usexvidoes hlebo.mobi www hindi hot sex com lady boy xnxx hotmoza.tv sunaina hot songs
active raid hentai hentai.name fate extra last encore hentai escorts in kolkata onlyindianporn.me www sex hd vido tamil aunty sex videos download tubepatrol.org www xxx comi dengudu onlyindian.net bigbreast xnxx vedioes borwap.pro hindi sexy video download free