Hogyan lehet kormányozni a NER után?

Hogyan lehet kormányozni a NER után?

2021.04.28. 06:45

Vörös Imre a Klubrádióban

Forrás: Klubrádió / YouTube

A 2021. április 20-i Reggeli személyben arról kérdezte Dési János műsorvezető Vörös Imre volt alkotmánybírót, akadémikust, egyetemi tanárt, hogy miként lehet majd kormányozni a NER után egy esetleges kormányváltás után.

Vörös Imre egyetemi tanárt, volt alkotmánybírót, akadémikust kérdeztük arról, hogy milyen lehetőségei lennének a hatpárti ellenzéknek, ha győzne a 2022-es választáson, utána hogyan tudna kormányozni a beágyazott NER-elittel szemben.

Azzal kezdte: a jog önmagában nem tud csodákat tenni, technikai levezetéseket adhat. Abból indult ki, hogy mint az 1989-es alkotmányban, a 2011-ben elfogadott Alaptörvényben is szerepel a közhatalom kizárólagos birtoklására törekvés tilalma. Lényege, hogy alkotmányellenes a közhatalom kizárólagos birtoklására törekvés is, amely ellen törvényes eszközökkel mindenki jogosult és köteles fellépni. Hogy ez befejeződött-e, és alkotmányellenes-e a helyzet, annak megítélése az Országgyűlés által erre a célra létrehozott Alkotmánybíróság feladata. 

Úgy folytatta: 2013-ban Pusztai Erzsébet, Bokros Lajos és Kajdi József nyújtott be indítványt erre a cikkelyre hivatkozva az Alkotmánybírósághoz, és felsorolták legalább húsz törvény (például a média- vagy a választási törvény) meghatározott cikkelyeit, amelyek szerintük garantálhatják a közhatalom kizárólagos birtoklását. Az Alkotmánybíróság végzést hozott, amelyben közölte, hogy nem foglalkozik az üggyel, mert nem ők érintettek. Tehát papírunk van arról, hogy az Ab az Alaptörvénynek ezt az alapvető jelentőségű passzusát nem alkalmazza – jelentette ki a jogtudós. Így, ha nem érvényesítik azt a szabályt, hogy nem lehet önkényuralmat törvényekkel létrehozni, mert azok alkotmányellenesek, akkor Vörös Imre jogértelmezése szerint az Alaptörvény többi rendelkezésének „semmi jelentősége nincs”. 

Úgy látja, nincs más szerv, mint az Országgyűlés, amely létrehozta és megbízta az Alkotmánybíróságot, neki kell belátnia, hogy ezt a rendelkezést tekintve a testület „kiszállt az alkotmánybíráskodásból”, ezért vissza kell vennie ezt a feladatkört ezt a cikkelyt érintően. Hangsúlyozta, nem teszi függővé választásoktól, ez jogtechnikai levezetés, szerinte az Országgyűlés visszavehetné ez a megbízást és saját maga nyilváníthatná alkotmányellenesnek adott törvények bizonyos paragrafusait, ha a közhatalom kizárólagos birtoklásáról van szó. Nem szokványos a dolog, mert ilyen helyzet nem állt még elő a magyar közjogban '90 óta, de bármelyik országgyűlésnek látnia kell, hogy magára maradt a probléma megoldásában – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ha az ellenzék hatalomra kerülve alkotmányellenesnek minősítené a Fidesz törvénykezésének számos elemét, akkor ez miért ne ismétlődne meg például a Fidesz visszatérése esetén a hatalomba, Vörös Imre azt mondta: a papír sok mindent elbír, a jognak vannak határai, le lehet írni sok mindent törvényként, de hogy a valóságban mennyire érvényesítik, az más kérdés (ezt mutatja az Alkotmánybíróság mostani ténykedése is). Szerinte ez nem elsősorban jogi kérdés, a társadalom reakciójától függ, hogy diktatúrában szeretnének-e élni az emberek, vagy sem. Említette Ausztriát, ahol a volt alkancellár, a szélsőjobboldali Heinz-Christian Strache ibizai videójából világbotrány lett, megbukott a kormány, és az alkotmánybíróság segítségével meg lehetett oldani a válságot, majd új választást tartani. Súlyos válságot is lehet jogállami eszközökkel kezelni, de úgy látszik, hogy ehhez a Lajtán túl kell elhelyezkedni. Azért hangsúlyozta ebben Vörös Imre az Országgyűlés szerepét, mert nem talált más szervet, amelyre lehetne számítani az alkotmányosság kérdéseiben, és amelynek kellő hatásköre is van. Szerinte történelmi felelőssége van a parlamentnek abban, hogy újraalkothassa a magyar jogállamiságot. (Klubrádió)

brazzers upcoming videos hindiporn.pro animated porn video sexy video gujarat go-indian.pro hot bihari girl homemade sex mms 2beeg.me homeless porn crichd desipornx.mobi gavati xxx m.okalam justindianporn2.com trisha hot songs
sxxe vdo rajwap.pro xnxx videos downlod xxxii video indian redwap3.com malayalamsex videos 2x movie rajwap.tv zonporn.com usexvidoes hlebo.mobi www hindi hot sex com lady boy xnxx hotmoza.tv sunaina hot songs
active raid hentai hentai.name fate extra last encore hentai escorts in kolkata onlyindianporn.me www sex hd vido tamil aunty sex videos download tubepatrol.org www xxx comi dengudu onlyindian.net bigbreast xnxx vedioes borwap.pro hindi sexy video download free