A válaszhoz közelebb visz a Tisztelt Magyar Országgyűlés egyik minapi (és mindennapos) epizódja. Halljuk! 

Az egyik fél – Arató Gergely - jogkövető módon ígéretet tesz arra, hogy ha a népfelség a közelgő választások során akárcsak résnyi utat nyit, eleget tesz az Alaptörvény kötelezésének és fellép a kizárólagos hatalomra törekvők és birtoklók ellen.
A másik fél Kövér László. Ő Egy Dicsőséges …?  de azért nem mellesleg a Magyar Országgyűlés Elnöke is!.

Kövér László a Méltóságos (képzeli önmagáról) Közjogi Méltóság! – aki abba a tömött sorba tartozik, (épp elég van belőlük!), akik ugyan rendelkeznek az Alaptörvényben is szabályozott, bizonyos felruházott hatalommal, és a hozzárendelt eszközökkel, csakhogy ezeket immár leplezetlenül személyes tulajdonuknak tekinti. Ő és Ők úgy vélekednek, nyilatkoznak és rendelkeznek elismerésről és büntetésről, köz- és magánvagyonról, anyagi és nem anyagi javakról, kulturális értékekről, igazságról és hazugságról, egészségről és betegségről, egyes emberekről és közösségekről, a társadalmi tőke szinte minden eleméről, a Magyar Haza, Európa, sőt a Világ sorsáról mintha egyfajta kegyet gyakorolva az életüket adnák a köznek, amiért mindenki egyetértéssel és hálával tartozik személyesen nekik.

E Méltóságok méltóztattak törvényessé tenni a törvénytelent. És akinek ez nem tetszik, az ellen az általuk jónak tartott eszközzel lépnek fel: A Közjogi Méltóság (esetünkben Kövér László) ma még csak! -  a törvénytelenül törvényesített törvénye erejével büntetést helyez kilátásba, kegyként juttatatott javak elvételével fenyeget. De elrettentésül olykor példát is statuál; lásd Te „moslék” megteszem, mert hatalmamban áll megtenni!

Nem kétséges, hogy az állam- és közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a rendvédelem intézményeinek, hivatalainak vezetői, noha papírforma szerint szakemberek, mégiscsak a Méltóságok jólfizetett kinevezettjei, Al-méltóságok.

Közmédia nincs, benyelte a Méltóságokat kiszolgáló propagandagépezet, ami „deréktól felfelé” sunyi és cinikus haszonlesők, karrieristák, közepes vagy annál is sekélyebb műveltségű és képességű, fanatikusok és nihillisták katyvasza, élükön a Méltóságos propagandaminiszterrel.

A Méltóságosok pártgépezete – ami már nem fiatalok, és demokraták és különösen nem a polgárok szövetsége – a verbális és fizikai fenyegetés, tettlegesség szerepét tölti be.

A Főméltóság – miként egy valamirevaló főisten – az egy és örökkévaló! Ő a jóságos, aki hadban áll az ellennel, aki védelmez, „hat, alkot és gyarapít”, adakozik. A köz javait az iránta megnyilvánuló hűség és lojalitás arányában maga osztogatja, lelki muníciót a nyáj számára a neki behódolt Tisztelendők biztosítják.

Mi ez, ha nem kizárólagos hatalom? Mi ez, ha nem a Méltóságosok Piramisa, aminek alján az elvakított, természetes méltóságuktól megfosztott, megalázott, a Méltóságosok szabályai szerint választók reménye és pénze van.

Égbe kiálltó kérdés: a Méltóságosok méltók-e, a Tisztelendők tisztelhetők-e?

A választ Kövérnél hitelesebben senki nem képes megadni, igaz: saját és Méltóságos elvbarátai ostobaságát, rövidlátását pontosan az elhangzott indulatos kirohanása, fenyegetőzése leplezi le.

Nézzük közelebbről! Az Alaptörvény következetes betartása és betartatása nem más, mint az Alaptörvény – mondjuk pontosabban – az alkotmányosság, a demokratikus közélet és közrend, a jogállamiság védelme.

És ha ebből az következik, hogy az alkotmányosság védelmében folyó közéleti és jogi tevékenység során a „gránitszilárdságú” Alaptörvény – lépésről, lépésre – szerethető Alkotmánnyá „szelídül” csak ostoba és gyáva ember tud! Hogy ez milyen tempóban és hogyan valósul meg, egyelőre maradjon a jótékony homályban.

Aki ezért bűnöst kiállt és hatalmával élve büntetéssel fenyeget az maga többrendbeli bűnt követ el, de legalábbis az biztos, hogy nem Méltóságos és nem méltó közjogi hatalomra!