„Felkelő NAP” Mozgalom keretében mindenki számára – aki elfogadja a szövetség értéknyilatkozatát – véleménynyilvánítási, javaslattételi, cselekvési teret biztosít. Politikai pártok, szakszervezetek és önkormányzatok, profitorientált és non-profit szervezetek, civil szervezetek és közösségek és magánszemélyek számára egyaránt.
Hogy az Orbán-kormány immár hivatalosan is az Európai Uniónak a legkorruptabb kormánya, valamint hogy ma Magyarországot ezeréves történelmének legnagyobb bűnözői irányítják, az elsősorban a 2002-ben és 2010-ben is megígért, de elszabotált elszámoltatás miatt van.
Ismert tény, ma Magyarország több millió elégedetlen ember hazája. Sokan sokféleképp keresik azokat a fórumokat, ahol az elégedettlenség kifejezhető. Vannak tűntetések is. Ezeken – többnyire utána – gyakran elhangzik: országos sztrájk nélkül nem győzhetünk! Az orbáni sztrájktörvény – természetesen nem véletlenül – nem hogy az országos, de még az egyes szakterületek szervezkedéseit is szinte teljesen ellehetetleníti.
A "Felkelő NAP" Mozgalom életre hívását az 1987 óta kihagyott történelmi lehetőségeket, és a Magyar Nemzet jövőjére leselkedő
megtekintés