Bevezetőnek egy gondolatkísérlet: mit szólna a Fidesz választóközönsége, ha a következő (már nem Orbán-) kormány Simon Gábort, a bissau-guineai útleveles pénzrejtegetőt állítaná az Állami Számvevőszék élére, a „nokiás-dobozos” Hagyó Miklósból meg az állami beruházásokról döntő nemzeti fejlesztési minisztert csinálna? 

Az előzmények alapján nem szólhatna semmit. Simon jogilag pontosan ugyanannyira megfelelő lenne, mint az ÁSZ jelenlegi elnöke, Domokos László, morálisan pedig éppen annyira alkalmatlan. Domokos megválasztása 2010-ben kifejezetten megalázó volt: a Fidesz azt demonstrálta vele, hogy bármit megtehet (akár egy notórius költségtérítés-csalót is kinevezhet a közköltség-felhasználások legfőbb ellenőrének, aki három parlamenti ciklus alatt összesen 15 millió forintot vett fel adómentesen lakhatási támogatásként, miközben Budapesten és szarvasi választókerülete mellett is volt saját lakása; a szóban forgó összeget nem is lakásbérlésre költötte), és hogy egy erkölcsileg ingatag vezetővel az ÁSZ kísérletet sem fog tenni az Orbán-kabinet vitatható pénzköltéseinek ellenőrzésére.

Seszták Miklós, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter pedig már a miniszterré választása előtt is rutinos, milliárdos tétekben játszó közpénzeltérítő volt – akit a részletek érdekelnek, keressen rá az Enternet-sztorira –, vagyis az alkalmasság-alkalmatlanság mezőben pontosan ugyanott áll, ahol a szintén közpénzeltüntetésen kapott Hagyó. Ráadásul az utóbbi pozícióba helyezésével ugyanazt üzenhetné az új hatalom, amit Orbán üzent Sesztákkal, hogy nekik most egy darabig mindent lehet. 

Márki-Zay Péter kormányzati adminisztrációjában (amennyiben lesz ilyen) Simon és Hagyó természetesen semmilyen tisztséghez nem fog jutni. A képtelen fölvetéssel mindössze az írás alapállítását szerettem volna fölvezetni: azt, hogy még a Fidesz-szavazóknak is elemi érdekük, hogy egy esetleges kormányváltás után az új hatalom minden másnál fontosabb és sürgősebb feladatának tekintsenek egy alapos elszámoltatást. És hogy 

az elszámoltatás az igazi nemzeti ügy

– sokkal jelentősebb az alkotmányozásnál is –, amit ha az új kormány elvégez, akkor érdemes kormányt váltani, ha pedig nem végzi el, akkor akár maradhatnak is Orbánék.

Amikor a Fidesz 2010-ben célba vette a hatalmat, pontosan tudta, hogy mi a baj. Meg is írta a programjában: „A közvéleményt irritálja a részben a sajtóból, részben a vállalkozók saját tapasztalatai alapján kibontakozó kép a visszaélésekről, a politikai szempontok érvényesüléséről, a korrupció miatt kialakuló túl magas árakról (…) Sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól. Állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését halljuk és tapasztaljuk (…) A magyar emberek elveszítették bizalmukat saját államukban, saját kormányukban, mert úgy érzik, vannak, akik következmények nélkül, a törvényeken felül vagy a törvényeken kívül helyezhetik magukat (…) Magát az államot sem övezi erkölcsi megbecsülés, mert maga sem viselkedik erkölcsös módon. Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatául esett.”

Az ígéret, amiért cserébe a polgárok a kétharmados felhatalmazást adták, az volt, hogy mindezt felszámolják, nem pedig az, hogy a tényleges bűnösöket (ha voltak) futni hagyva, a visszaéléseket a köbre emelve narancsos lobogó alatt megy minden tovább.

A napokban felhívott egy önkormányzati dolgozó. Fideszes vezetésű a település, a Fideszhez hű emberekkel van feltöltve a hivatali apparátus, fideszes maga a hölgy is, akiről szó van. Signalon hívott, titkosított csatornán, mert a köztisztviselőket ma törvényesen le lehet hallgatni (hogy a visszaélések megelőzése, vagy a hatalmi kontroll érdekében, azt döntse el ki-ki maga az elmúlt 12 év eredményei alapján). „Ha kormányváltás lesz, börtönbe fogunk kerülni” – mondta, azt is jelezve: sokan járnak hasonló cipőben. A polgármester jobbkezeként már a sokadik olyan pályázatot kellett aláírnia, amelynek a papírjaiból egy középiskolás diák is könnyűszerrel kiolvassa a lopás koreográfiáját. Az összeghatár fillérekkel a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást lehetővé tevő limit alatt, az egyetlen valós ajánlattevő a megye összes építési beruházását megnyerő párt-közeli cég, a túlárazás a Holdról is látszik (elmondása szerint az utóbbi időben a dolgok nagyon eldurvultak, a tízszeres szorzó sem számít ritkának).

Az uniós pályázatok körüli politikailag vezérelt, szisztematikus visszaélésekről az önkormányzatokban, a kormányhivatalokban, a különböző szakhatóságoknál, az állami vállalatokban, a minisztériumokban több tízezer ember rendelkezik részletes információkkal.

Esetenként hangfelvételekkel, dokumentummásolatokkal, az utasítást adó politikusok nevével, följegyzett dátumokkal, helyszínekkel, számlaszámokkal, rendszámokkal. Aki azt gondolja, hogy a Völner-Schadl-ügy egyedi eset volt, az alighanem téved. Hadházy Ákos Facebook-oldalára hetente fölkerül legalább hét hasonló. És nem csak azok tudnak mindent, akik benne vannak a rendszerben, hanem azok is, akik akár csak egyetlen ponton is érintkeznek vele, vállalkozóként, pályázatíróként, sofőrként, vagy akár egyszerű állampolgárként egy olyan településen, ahol a településméret miatt semmi nem marad titokban. Ami történik – a szemtanúkat is számba véve: milliók orra előtt –, az bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények véget nem érő láncolata.

Törvényellenes úgy kiírni egy közbeszerzést, hogy a feltételeknek csak egyetlen, a fideszes polgármester üzleti köréhez tartozó vállalkozás feleljen meg. Törvényellenes a nyilvánvalóan egybetartozó projekteket pont annyi különálló részletre bontani, hogy egyikre se kelljen nyilvános pályázatot kiírni. Törvényellenes eltekinteni a referenciáktól egy kivételezett cég érdekében (lásd Tiborcz István és az Elios ügyét Hódmezővásárhelyen). Törvényellenes egy havonta 30 ezer forintért kibérelhető mobilvécéért havi 300 ezer forintnyi közpénzt kifizetni.

Ugyanúgy törvényellenes megtagadni vagy megszüntetni a nyomozást ott, ahol az OLAF vagy az FBI nem csak a bűncselekményt, de a bűnösöket is azonosította (akkor is, ha a szálak az Orbán-család legbelső köreiig érnek). Törvényellenes, ha a miniszterelnök személyesen dönti el, hogy A napról B napra ki nem nyerhet több tendert, és kinek kell nyernie ott is, ahol el sem indult. Ez nem miniszterelnöki hatáskör, sőt, jogállamban senkinek nincs ilyesmire joga. Törvényellenes, ha az Állami Számvevőszék a kormánypárt politikai érdekeinek megfelelően vegzál és lehetetlenít el pártokat. Törvényellenes, ha a "közmédia" a legalapvetőbb közszolgálati feladatait megtagadva a kormánypárt pártmédiájaként működik.

Ezekre a törvénytelenségekre konkrét emberek adtak utasítást (többnyire írásban). Biztosan nincs mindenről papír, de amiről van, az is bőven elegendő ahhoz, hogy akik 12 éven át fosztogatták az országot, azoknak a zöme elszámoltatható legyen.

Nem az a sorskérdés, hogy hány százalékos többség kell egy új alkotmányhoz. Hanem hogy elindulnak-e az eljárások a fosztogatók ellen, és hogy megbüntetik-e azokat, akik a politikai és a magánérdekeiket a törvények fölé helyezték. Nem az a kérdés, hogy elszámoltathatóak-e, csak az, hogy van-e rá szándék. Nem az a kérdés, hogy lehet-e állami eszközökkel „nemzeti tőkés osztályt” építeni, hanem az, hogy nőhetett-e törvényes úton Orbán Viktor családjának a cégvagyona a tizenötszörösére 2010 óta úgy, hogy a vagyongyarapodás forrása kizárólag túlárazott és/vagy csalárd úton megszerzett állami megrendelések sora volt.

És hogy miért eminens érdeke az elszámoltatás a Fidesz-szavazóknak (is)? Azért, mert ez az egyetlen garancia arra, hogy az újak nem ugyanott fogják folytatni, ahol a régiek abbahagyták.

Ha 12 ilyen év után az ország nem mutatja meg, hogy egyetlen pártnak, semelyik oldalnak nem engedjük meg a főhivatásként űzött lopást (semmilyen ideológia nevében), akkor a Fidesz is csak annyit fog felfogni a bukásból: nem az volt a baj, hogy lopott, hanem az, hogy nem lopott eleget, nem koncentrált a saját köreihez még ennél is sokkal többet a közösből.

Annak, amit az országgal műveltek, az az egy adhat értelmet, ha tanulunk belőle, és odahatunk, hogy megtanulják a politikusok is. Meg kell érteniük, hogy a korrupció nem lehet a politika lényege, és nem újabb meg újabb felhatalmazás jár érte, hanem elrettentő büntetés.

Nekünk is meg kell tanulnunk a leckét; a választóknak, a Fidesz szavazóinak is. Ha ugyanis a sajátjainknak elnézzük, hogy lopnak, akkor minden kormány addig fog lopni, amíg a "többiek" nem lesznek egy kicsivel többen, mint a sajátjaik; egyik tolvaj rendszer fogja követni a másikat, mindenféle érdemi fejlődés nélkül, ahogyan az elmúlt 32 évben történt.

Legyen ebből elég.

Nyissunk tiszta lapot. Legyen az a nemzeti minimum – amiben Magyarország összes választópolgára egyetért –, hogy mostantól azok sem lophatnak büntetlenül, akik azt hazudják, hogy értünk lopnak, nem ellenünk. (Népszava)